Érzelmek, Lélek, Szellem

A Hagyományos Kínai Orvoslás úgy tekint az emberre, hogy figyelembe veszi annak minden megnyilvánulását. Így tehát nem csak a fizikai test működése, annak tünetei fontosak a számára, hanem minden érzelmi és mentális megnyilvánulás is. Ennek az alapelvnek megfelelően a Hagyományos Kínai Gyógyászat nem különíti el egymástól az ún. fizikai betegségeket és a lelki betegségeket. Hogyan is lehetne elválasztani ezeket egymástól, hiszen mindegyik megnyilvánulás az ember sajátja. Így tehát a diagnózis és a kezelés is ugyanazokat az elveket követi. Táplálkozásunk, életmódunk hatással van belső szerveink működésére, ezek pedig befolyásolják az ember lelki, szellemi és érzelmi működését. Ez természetesen fordítva is igaz: a lelki, szellemi, érzelmi diszpoíciónk befályásolja a szervezetünk fizikai működését. A Hagyományos Kínai Orvoslás kezelési módszerei, így az akupunktúra, a gyógynövények használata és a mozgásgyógyászat egyaránt hatnak érzelmeinkre, gondolkodásunkra és fizikai testünkre.

Az egyik legfontosabb ősi mű, a Sárga Császár Belső Könyve (Huang Di Nei Jing) már 2000 évvel ezelőtt tételesen beszámol minderről, és konkrét elemzések közepett illeszti be az emberi érzelmeket az emberi test fiziológiás működésébe.

Ennek a gondolkodásmódnak természetes következménye, hogy lelki, szellemi, érzelmi panaszok esetében is pontosan ugyanúgy vizsgálódik, elemezi a testi tüneteket (székrekedés, hasmenés, fejfájás helye és érzete, izzadás, emésztési panaszok, érzékszervek működése, menstruációs zavarok..stb.), mint azt az egyéb “testi” betegségek esetében teszi.

Az ún. krónikus betegségek gyakorlatilag minden esetben összefüggenek a leki, szellemi, érzelmi működéssel, függetlenül attól, hogy észleljük-e ezt magunkon. Így a legtöbb esetben a nehezen gyógyuló betegségek hátterében éppen az áll, hogy a régóta alkalmazott gondolkodási mintáink, régóta fennáló érzelmi diszpozíciónk nem változik, így tehát a betegség nem akar javulni.

A betegnek és kezelőjének együtt kell működni, a gyógyulás pedig csakis közös munka eredménye lehet.

Copyright ©2022 - Shennong Intézet - Hagyományos Kínai Orvosi Központ